Te és Én

Hol is kezdjem? Mit írjak le? Mit kéne most mondanom?
Szavak nélkül is megértesz, ezt már régóta tudom.
Évek teltek el azóta, hogy megismertelek,
Azóta a hosszú utat együtt járom Teveled.
Barátságunk mindent megért, mit csak megérhetett,
Örömöt, szépet, jót és rosszat, vitatkozást eleget.
Hányszor vesztünk mi már össze, ha véleményünk nem egyezett?
De hamar jött a békülés, s Te nem engedted el e kezet.
Néha, csukott szemmel kettőnk jövőjét látom,
Ősz hajjal és gyönge háttal, de velem vagy még barátom.
Nem kérek mást, semmi többet, hisz Te itt vagy mellettem,
És ott leszel majd akkor is, s fogod vén, ráncos kezem.
Mert Te vagy a víz, mely szomjam oltja.
Te vagy a fény, mi utamon vezet.
Én vagyok Napodnak Holdja,
Sötéttel Én takarom be szemed.
Amíg Te vagy az ég, Én a föld leszek,
Ha Te víz vagy, Én majd tűzbe veszek.
Legyél angyal, hogy ördöggé váljak!
Legyél galamb, hogy hollóként szálljak!
Engedd ki hangod, énekelj nekem!
Kérlek soha, soha ne engedd el a kezem!
Elkezdtem, leírtam, sikerült elmondanom,
Bár szavak nélkül is értesz, ezt már jól tudom.
Évek teltek el, s még évek múlnak mellettünk,
Egymás mellett az Élet útján, most már mindig együtt leszünk.