Skizofrénia

Újabb közös vers. Enyém a szürke, Nikié a színes.

Skizofrénia /2013. jún. 11/

Helyesen vagy helytelenül, de ellene nem tehetek,
Ha rámtör az érzés: Gyilkolni öröm, gyilkolni szeretek.
Mikor vörös ködbe borul ártalmatlan elmém,
S úgy rémlik később, mintha meg se tenném.
Miért nézel így? Talán őrült vagyok?
Mellettem nem telnek szürkén a napok.

Nem tekintek rád bántó vagy sértő szemekkel,
Éppen csak elméd bámulom, üres tekintetemmel.
Nincs már eszméletem, ne várd, hogy én tegyem jóvá,
Hatalmam nincs fölötte, ki irányít, ki lelkem szanaszétszórná.
Sebzett vad vagyok egy erdő közepén,
De vajon, melletted voltam a gyilkosság idején?

 Elmémmel boncolom szanaszét testedet,
Élvezem nézni, ahogy ajkad most megremeg.
De ne félj tőlem az őrület idején,
Érted teszem mindezt, megvédelek Én.
Ne feledd kedvesem: csak finoman bánj velem,
Ne zavarj míg az áldozatot végleg szét nem szedem.

Csupán az fáj, hogy nem tettem helyetted,
Pedig egyek vagyunk, te velem, s én veled.
Hiába egy test, két külön lélek a miénk,
Tiéd a hang, mit hallok, akár egy kábító szirént.
Enyém a szem, mi lát minden mozgást,
Tiéd a kéz, mi öl, mi taszít minden vonzást.

Ha tiéd a test, enyém a hang a fejedben,
Valld be nekem: te is akarod, hogy így legyen.
Ha tied a szem, enyém az akarat,
Mi elméd köré állít törhetetlen falat.
De enyém a vágy, enyém az érdem,
Mert mindent túléltél, s mindent túléltem.