Sírni akarok

Lassan de biztosan telik az idő. Sírni akarok. Minden ok nélkül. Csak úgy sírni. Elsírni minden feszültségem. Hogy a rosszat, ami rátelepedett a lelkemre és rágja és marja és csócsálja és nem engedi… Hogy azt mindet elmossák a könnyek. Sírni akarok! De nem tudok. Jó volna, bánat nélkül, felszabadultan zokogni. Megkönnyebbülni kicsit. Lemosni a sok rosszat és könnyíteni a lelkemen. Lemosni a rosszat, a szennyet, mások rossz szavait, pillantásait, gyűlöletét… Megtisztulni a könnyek által. Megtisztulni. Csak pár órára. Hogy a holnappal újból rámtapadjon más emberek mocska. És csak gyűlik és szaporodik és nem tehetek ellene, pedig súlyos és húz lefele és nem enged és sokszor felemészt és szakadékba lök és meggyilkol és olyankor jó lenne sírni végre. De nem tudok. Nem jönnek a könnyek. Parancs szóra nem. Sokszor nem akarok sírni ok nélkül és mégis könnyes a szemem. Mert akkor telik be a pohár és nem bírom tovább, hogy felemész mások dühe. Nem akarok célpont lenni, nem akarok rosszat senkinek. Én csak sírni akarok. És ha sírok nem láthatja senki. Amikor gyenge vagyok ne lásson senki. Ne lásson senki gyengének. Érezzék azt, hogy erős vagyok. Gondoljanak arra, hogy soha nem sírok. Nem sírok. Előttük soha nem sírok. Pedig gyenge vagyok. És sírni akarok, de nem tudok, mert nem jönnek a könnyek, de túlcsordulnak bennem a sehonnan jött érzések, amik szinte kényszerítenek arra, hogy sírjak, és mégsem tudok sírni! Gyűlölöm a könnyeket! Soha ne jönnek, ha hívom őket. Soha nem tudok sírni… Pedig sírni akarok! Nem kérek senki,t hogy bántson meg. Nem kérek senkit, hogy megríkasson. Senki ne lásson. Amikor sírok egyedül vagyok. Halkan. Csipp-csepp. Csorog a könny az arcomon. És először remegve indul el és forró, aztán mikor leér az államig már hideg. És lecseppen. Akárhová. És utána jön a többi. És addig folynak, amíg nem tudok uralkodni magamon. Mert végre sírhatok. És hang nélkül sírom el minden bántalmamat. És senkit nem gyűlölök, senkit nem szidok. Megtisztulok. Sírok. Halkan. Egyedül. Gyengén. Hogy aztán másnap erős legyek és elbírjam az újabb mocskot, ami a nyakamba… ami a lelkembe zúdul. És mind a barátok, segítenek elviselni. Mert azt hiszik erős vagyok. És támogatnak. Aztán telik múlik az idő… És újból egyedül vagyok. És elindul egy árva remegő könnycsepp. És forró, és égeti az arcom, majd lassan kihűl. És jön a többi és megint sírok. És boldogan sírok. Könnyebb leszek tőle. Aztán alszok. Mélyen és álomtalanul. Összeszorult torokkal. Feldagadt szemekkel. És másnap egy újabb napot elkezdeni. És hagyni, hogy a körforgás menjen egyre tovább…