Romló világ

Csont zörög,
holt hörög,
haláluk
új s örök.

Vér folyik,
bőr kopik,
láthatatlan
test foszlik.

Könny csorog,
Föld forog,
ádáz kutya
fölmorog.

Fegyver lő,
hull a kő,
sotétkék
jövendő.

Kripta áll,
léte ál,
- rabló siet -
véres áll

Hull a hó,
rossz és jó,
pácolt fa
koporsó.

Húscafat,
nagy falat,
tépi szét
döghalat.

Földhalom,
pók falon,
ablakon túl
vér havon.

Gond marad,
kor halad,
felnyög rab:
"Nincs szabad!"

Lánc csörög,
rög görög,
fekete ég
mennydörög.

Füst szitál,
csont kiáll,
sérült néha
felzihál.

Orvos jő,
kötöz ő,
kínkeserves
esztendő.

Őr kiált,
hall vitát,
néz rabot
rácson át.

Szét szakad,
elszalad,
akarat dönt
nagy falat.

Törvény van,
szól egy hang,
mindent ér
magas rang.

Sír halom,
csönd vagyon,
özvegy áll
sír nagyon.

Szomorú,
koszorú,
elmélyül
most a bú.

Könny fakad,
seb szakad,
fájdalom
itt marad.

Villám vág,
égen át,
szétterjed
most a láng.

Völgyön át,
bércre hág,
menekült
mindent lát.

Templomban,
szól harang,
romos mint
nagy barlang.

Síri csend,
honol lent,
sírhalmok
nagy a rend.

Erdőn át,
áll egy ház,
bús urát
gyötri láz.

Ablakban,
szív dobban,
mosoly jő
vége van.