Önmarcang

Homlokom sebesre marja a szél,
Dalában ősi legenda él.
Elég!
Csendet, csendet, csendet akarok!
Csendben maradok.
Belesóhajtom vágyaim az éjbe,
Élve, halva, félve.
Nehéz a levegő, szúr és éget,
Véget látni, véget, véget.
Robog száz gondolat,
Állj meg most végleg!
Fáradt vagyok.
Lehunyom szemeim, élek még, élek.
Utolsó dalunktól félek még, félek.
Táncolni akarsz?
Ne tedd!
Vágd le, és add nekem a kezed.
Bizonyítsd, hogy szeretsz,
És akkor elfogadlak.
Ha örömtelin nevetsz,
Még inkább akarlak.
Bántani, szeretni, sebezni Téged,
Akarni, érezni: végem a véged.
Ajkaim szárazak, vér folyik rajtuk,
Öntudatlanul is egymást akarjuk
Elég!