Nem tudok sírni

2016.09.18 20:06

Nem tudok sírni.

Szemeim nem látnak sosem-volt mesét.

Testem nem öleli fantom-kedvesét,

mert nem volt, nincs már itt velem.

 

Nem tudok sírni.

A függöny mögött üres a külvilág.

Hitetlen ajkakkal rebegek imát,

mert többé nincs már itt velem.

 

Nem tudok sírni.

A kihalt szobában halkan száll a por.

Poharamban keserű a bor,

mert nem fogja már kezem.

 

Nem tudok sírni.

Elfogytak a könnyeim, ahogy

lassan elfogyott türelmem.

Mert nem fogta a kezem.

 

Siratni a Kedvest, ahogy bús

szerelmes siratja kevesét.

Utána integet, míg a hajó

elviszi a sosem-volt mesét.

Nem tudok sírni

Dátum: 2016.12.08

Feladó:

Tárgy:

Az első két versszak izgalmas, sokat sejtet. A "testem nem ölteli fantom-kedvesét" sor kifejezetten tetszik, a rímképletek viszont nem, az utolsó versszakban különösen. Túlzottan „mondókaszerű” lett tőle a teljes strófa, emiatt számomra komolytalanná válik a lezárás, holott a vers érezhetően komor, kényes témájához valami kifejezetten erős befejezés dukálna.
Pozitívumként említeném viszont, hogy szépek a felvillantott képek. A második versszak sokat sejtet, kifejezetten ígéretesnek hat, de negatívum, hogy számomra nem váltja be a hozzá fűzött reményeket és a maradék három versszak fokozatosan ellaposodik és teljesen üressé válik. Elhidegül az olvasótól.
Nem tudjuk meg, csak sejtjük az ok-okozti összefüggéseket, ami nem lenne gond, de olyan kevés lehetőséget ad a vers, és annyira kicsapongó, hogy éppen mire magával ragadna , már el is taszít magától.

Új hozzászólás hozzáadása