Meddig tart?

Mikor van vége már az örökös sötétnek?
Ki az, ki mélybe ránt; ki az, ki nem ért  meg?
Talán már nincs sötét, csak szemem vakult meg,
Talán már mindenki halott, talán csak én élek.

Egyszer majd vége lesz, tudom itt mindennek,
S akkor majd én is végleg mindent elveszítek.
Az emberek még nyugodt szívvel angyaloknak hihetnek,
De ha eljő az óra, Mennyekből rútul mindenkit kivetnek.

Meddig fog tartani, míg végleg fel nem adom?
Hová és merre száll majd a dalom?
Ér-e még valamit, hogy küzdök ostobán?
Mondd, miért taszít ki a világ ilyen mostohán?

Miért nem figyel fel senki a hangomra?
Miért ölitek egymást véresen halomra?
Talán nem volt elég, mit az élettől kaptatok?
Miért vesztek el, ha annyi mindent adhattok?

Tompa aggyal a szürke utcákat járjátok,
Semmittevéssel a jobb életet várjátok.
Miért nem tesztek semmit, ha fáj, ahogy éltek?
Szavakban bátrak vagytok, de legbelül féltek.

Meddig tart még ez az örökös sötét?
Miért veszti el mindenki sorra az eszét?
Talán holnap pont az döfi át hátam,
Kitől régen még segítséget vártam.

Nem jó ez így, Ti mégsem harcoltok,
Ez az az idő, ez a Ti harcotok!
Miért néztek félre; mi az, mit igazán akartok?
Féltek tőle, de egyszer majd ti is meghaltok.

Mondd, meddig tart, míg észreveszitek,
Hogy szívetekből valaki már rég kilopta a tüzet?
Mikor fogjátok fel ködös eszetekkel végre,
Hogy mindennek, mit ismertek nemsokára vége?