Idegméreg

Ereimben lüktet a düh, mint halálos méreg,
Bőröm alatt kaparászó, rosszindulatú féreg.
Gondolataim rákos daganata,
Szavaim önpusztító hada:
Robog, szertefut és zakatolva gyötör
Ez a keserédes, dühödt gyönyör.

Elmémbe zsibbad, szétfoszlik az idegméreg,
Rovarok által szétnyűtt, élettelen kéreg.
Reszkető kezeim öntudatlan tudata,
Ajkaim hűvös, túlvilági dala:
Robog, szertefut és zakatolva gyötör
Ez a reszketeg, örömtelen gyönyör.

Álomképként felsejlő, börtönszerű koporsó,
Győzelmi dalt éneklő, hófehér holló.
Szélviharként robog végig testemen,
S minden pusztul bennem, mi eleven:
Robog, szertefut és zakatolva gyötör
Ez a füstszagú, komor gyönyör.

Lovak patáinak koppanását visszhangozva,
Lelkemből nő ki a nagy kalapos mérges gomba.
Csengettyű hangú hópelyhekről,
Harsogó dühű esőcseppekből:
Robog, szertefut és zakatolva gyötör
Ez a kínkeserves, fekete gyönyör.

Elhervasztva minden fekete rózsát,
Ellopva minden szűz legtisztább csókját.
Visszavonultan ellankadva,
Sötétlő imát buzgón hadarva:
Lelassul, csendesül, most utoljára gyötör
Ez a tomboló, mézédes, bűnös gyönyör...