Hullócsillag

Augusztusi forró este. Felhőtlen tiszta égbolt. Egy kislány könyököl a sarkig kitárt ablakban, sóhajtozva kémleli az eget. Szemei a távolba révednek. Nem a mi világunkban jár. Valahol a saját álomvilágának selyemfüvű lankáin barangol. Vagy a madárdaltól hangos erdőben kószál. Vagy talán éppen a hegy tetején emelkedő alabástrom kastély egyik ablakából figyeli az alant elterülő tájat. Mindig is nagy álmodozó volt. Nem esett nehezére kiszakadni ebből a szürke, egyhangú világból. És hirtelen mégis visszatér. Egy hullócsillag szeli át a sötétkék éjszakát. A kislány pedig lehunyt szemekkel rebegi kívánságát: „Add, hogy a saját világomban élhessek tovább!” Az ajtó nyílik, de már hiába keresik a lánykát. Már a saját világában száguld egy szilaj musztáng hátán ülve. Végre boldog. Soha nem volt ennél boldogabb.