Hideg ráz

Ismét egy közös vers Nikivel. A dőlt betűsek az ő versszakai, a félkövérek az enyémek.

Roskad a szék, a kanapé, nyikorog az ágy.

Hallani az utca él még kint, a hideg ráz.

De mi csöndben ülünk csupán, sose ég a vágy,

Hiszen a fellegek ajtaján nincs zár, csak gyöngytopáz.

Hideg lel, hideg ráz, a kinti fagy,

Betért már hozzám is. Mondd merre vagy?

Hogy megölelj...

Roskad a váll, a lélek, görbül a száj.
Reszkető kezekkel hagyom, hogy köddé válj.
Szellemképed magamra hagy, ne tovább!
A pokol kapuján szorul a lánc, s fellobban a láng.
Hideg lel, hideg ráz, a kinti fagy,
Betér már lelkembe. Mondd merre vagy?
Hogy megölelj...

Csillan a fény, megölel a szó, halkul a hang,
Kondul az éj, s kondul vele a sötét harang.
Látom az Ég tétlenül néz le ránk, mint árvákra,
S várja, hogy lépsz, de hiába, hiába várja.
Hideg lel, hideg ráz, a kinti fagy,
Betért már szívembe. Mondd merre vagy?
Hogy átölelj...

Zuhan a csepp, nedves a padló, könnyes az arc.
A kinti világ halkul, a tömeg az éjszakába elhalad.
Nem reng a föld, csak tagjaim remegnek,
Körül vesznek és csak néznek arc nélküli emberek.
Hideg lel, hideg ráz, a kinti fagy,
Bekúszik bőröm alá. Mondd merre vagy?
Hogy átkarolj...

Lélegzik a Föld, sír az Ég, támad a Hold, rút a Nap,
Arc nélküli emberek támadnak, felgyújtanak.
Forróság önti el testemet a zord hidegben,
S mégis csak ráz a jég itt bennem rég szüntelen.
Hideg lel, hideg ráz, a kinti fagy,
Beront már agyamba, soha el nem hagy.
Mondd merre vagy... hogy átkarolj...?

Üvölt a Szél, röhögnek maszkok, dobognak lábak.

Arcomba kiáltják: "Semmi se fájhat!"

Égetnek a lángok, szabdalnak a pengék, csorog a forróság.

De belül mit sem ér, a könyörtelen hideg rág.

Hideg lel, hideg ráz, a kinti fagy,

Kicsordul szememen, s többé el nem hagy.

Ugye nem jössz már.... hogy átkarolj...?

Csak hallgatom a háborút, a zajos külvilágot,

Részeg parázs omladozó falakra ver virágot.

Csak zuhanok, suhanok, szárnyalok nélküled kedvesem...

Elvesztem hirtelen, a rengetegben, nélküled élem reménytelen életem

Hideg lel, hideg ráz, a kinti fagy,

A könnyek peregnek, s csobbannak,

De te nem jössz már... hogy megölelj...