Helyzetjelentés / Nem túl vidám hírek

2016.02.04 21:20

Üdv és szép estét/reggelt/napot!

Már lassan több, mint egy hete nem írtam nektek semmi érdemlegeset. Úgy érzem ideje ezt megmagyaráznom.

A tettvágy ugyan él bennem az alkotás iránt, viszont kegyetlenül megeröltettem a kezem és ugyan már hetek óta fájlalom, a fájdalom most kezdett el tetőzni. Egyelőre csak fásli rá az orvosság, de a jövőhét végén végre el tudok menni orvoshoz. Ha jó kedvében találom, felír rá valamit; ha nem, nos akkor fogalmam sincs mihez fogok kezdeni.

A munkám merőben és töményen adminisztratív, melyhez elengedhetetlen az iratanyagok számítógépes rendszerbe való rögzítése. Év elejére való tekintettel kétszer annyi anyag érkezik egy nap, mint átlagosan az év többi részében. Ez mellett én azért itthon mindenfélét írogatok. A sok gépelés viszont nem tetszett a jobb kezemnek és úgy döntött, sztrájkba kezd ő is. Most amúgy is ez a menő dolog.

Amit ki akartam hozni ebből az egészből csupán az, hogy ne várjatok tőlem egyhamar írásokat. Istentelenül fáj könyéktől lefelé az egész alkarom. Fogalmam sincs, mikor gyógyul meg, és mikor tudok ismét billentyűzetet koptatni, de ígérem teszek egy újabb helyzetjelentést, ha megvolt a vizit az orvosnál.

Addig viszont be kell érnetek a Tőled függök részeivel (már aki nyomon követi kedvenc, alkoholista főhősünk életét).

Minden jót és szépet nektek. Nekem meg kitartást, mert nagyon erős az önsajnálat. :)

Helyzetjelentés / Nem túl vidám hírek

Dátum: 2016.02.04

Feladó: Zoera

Tárgy: Jobbulást!

Szia!

Remélem hamar meggyógyulsz, pihentesd amennyit lehet.
A Tőled függök legutóbbi részét úgy se olvastam még, szóval szerintem tényleg újra kezdem az egészet :)
Úgy tűnik, nem hiszed, hogy sokan olvasnák a műveidet, de attól még hogy nem kommentelik, nem azt jelenti hogy nem olvassák ;) (bevallom, volt olyan alkalom, hogy én sem tettem, de az azért volt, mert mindegyikhez azt írnám, hogy: "Nagyon jó volt olvasni, csak így tovább!"). Jól írsz, nem kell aggódnod emiatt, de ha jól sejtem, csak a mostani helyzet miatt kételkedsz.
Bízom benne, hogy hamar túljutsz ezen és a doki is normális lesz.
Küldöm a pozitív energiát! ;)

Kitartást és jobbulást!

Új hozzászólás hozzáadása