Nincs időd

Nincs időd megállni egyetlen percre,

Már nem merengsz el némán, életedet fejtve.

Nincs időd figyelni, hogy lélegzel-e még,

Nem gondolkodsz rajta, léted mennyit ér.

Nincs időd felnézni az éjszakai égre,

Nem látod, már hogy a fű száraz, vagy még szép-e.

Nincs időd kedvesen szólni társadhoz,

Csak értetlenül átkozod, aki téged átkoz.

Rohanva éled mindennapjaid,

Szeled hullámtörővel az élet habjait.

Rohanva köszönsz, rohanva mész el,

S csak épp hogy egy pillanatra a sötét égre nézel.

Nincs időd félni, hogy az eső szétmar mindent,

Észre se veszed, hogy az egyensúly kibillent.

Nincs időd látni a rothadást magad körül,

De nem te vagy az egyetlen a sok közül.

Nincs időd szeretni, hinni vagy remélni,

Szíved már régen az üresség vezérli.

Nincs időd belátni, hogy megszokások rabja vagy,

Nem hiszed, nem tudod, de nem vagy már szabad.

Rohanva alszol; rohansz, hogy élhess,

Nem is érted már, hogy a pihenés miért édes.

Rohanva neveled gyermekeidet,

Kívül ők szépek, de belül mind beteg.

Nincs időd a tükörben meglelni magad,

Azt sem látod, hogy lassan megőszül hajad.

Nincs időd megírni a végrendeletet,

Pedig szíved már lassul, kezed már remeg.

Végül megállsz egy percre,

Merengsz, életed fejtve.

Lassabban lélegzel,

Szeretetre éhezel.

De körülötted mindenki, mindenki rohan,

Dédunokád is rohanva fogan.

Szeretteid futó búcsút vesznek,

S végül hideg fölbe tesznek.

De már nincs időd megbánni, megbánni mindent,

Nem tudod elmondani, hogy az élet félrebillent.

Már nincs időd üvölteni, hogy halljon a világ,

Pedig annyi időd volt, hogy elmondd, ki bánt.

Nincs már időd szeretni, hinni vagy remélni,

Mert szíved ezúttal a halál vezérli.

A kegyetlen idő, eljárt feletted,

S te úgy rohantál, hogy észre se vetted.