Hangok

2015.08.11 20:00
Ez egy fordítás! A történet nem az én tulajdonom! Igyekeztem a történetet úgy visszaadni, ahogy azt az eredeti szerző megírta. A cím fölött rögvest linkeltem az eredeti történetet is. Mivel nyelvtudásom nem 100%-os, ezért arra kérek mindenkit, ha fordítási hibát találtok a történetben, azonnal szóljatok!
Jó szórakozást hozzá!

Az eredetit elolvashatjátok [itt] vagy meghallgathatjátok Cryaotic felolvasásában [itt]. Utóbbit melegen ajánlom, mert bámulatos élmény. Ajánlott a sötét szoba és a fülhallgató hozzá. Jó szórakozást! :)
 
 

Hangok

 

    Nem szeretem az emberek keltette hangokat. Régebben nem igazán zavartak, de az utóbbi időben valami megváltozott. Normális esetben egy köhögést itt, egy szippantást amott észre sem vennék, de mostanában... mostanában csak ezeket hallom.

    Állandó és könyörtelen.

    Tudod, csak nemrég sikerült munkába állnom, mert az életem végre a helyére zökkent, és kötöttem ki egy kényelmes kis irodai munkánál, ami tökéletesen illik hozzám. Ügyfélszolgálaton dolgozom, vagyis alapvetően telefonon segítek az ügyfelek problémáiban, ha hívnak. Még fejhallgatóm és hangfelismerő szoftverem is van! Nagyon rossz vagyok a számítógépes dolgokban, szóval az egyik kollégám mindent elrendezett nekem. Így tudok e-maileket küldeni, word dokumentumokat szerkeszteni csak azzal, hogy a hangomat használom. Imádom a technológiát!

    Most először az életemben végre minden simán ment. Új munka, új barátok, új szerelmi kapcsolat lehetőségek, még egy új kutyám is lett. A neve Elle. A cég még azt is megengedte, hogy behozzam Elle-t az irodába. Soha nem voltam boldogabb!

    Aztán elkezdődött.

Köhögés.

                        Orrszívás.

                                                    Köhögés.

                                                                                Tüsszentés.

    Ezek teljesen normális hangok voltak, melyeket egész életemben hallottam, de valamilyen oknál fogva most úgy tűnt, mintha ezek a hangok... felerősödtek volna. Mintha önmaguk eltúlzott, hangosabb verziói lennének. Úgy hangzottak, mint mikor valaki azt utánozná, ahogy mások köhögnek vagy tüsszentenek. Csengett tőle a fülem. Hogy lehetséges ez?

    Csak én hallottam?

    Úgy hangzott, mintha az emberek kibaszott megafonokon keresztül köhögnének és szívnák az orrukat. Vajon ők tudják, hogy mennyire hangosak is valójában? Hogy mennyire zavaróak? Hogy mennyire idegesítőek? Nem, biztos más is hallotta rajtam kívül. Mindenkinek hallania kellett; mármint ki van zárva, hogy nem hallották. Egész álló nap csak ezt lehetett hallani. Minden egyes másodpercben valaki köhögött, torkot köszörült, vagy tüsszentett. Mégis hogyan legyek képes koncentrálni ilyen... hangzavarban? Én voltam az új fiú, nem akartam én lenni a „panaszkodó” az irodában, vagy legalábbis még nem, de ezek a zajok... elviselhetetlenek voltak. Elkezdtem hát írni egy zaklatott hangvételű e-mailt a főnökömnek a panaszaimról, de haboztam elküldeni neki.

    Nem.

    Ez a régi énem. Ez a régi, neurotikus, boldogtalan énem. Az énem, aki mindenért aggódott és képtelen volt a kezében tartani a dolgokat.     Mély lélegzetet vettem és végül nem küldtem el az emailt.

    Ez két hónapja volt.

    Most tavasz van. Allergia szezon.

    Azt hittem, akkor rossz volt a helyzet, de most maga a pokol. Minden egyes ember az irodában allergiás. Minden egyes ember szívja az orrát, köhög, tüsszög vagy torkot köszörül.

    Egész. Álló. Nap.

    Ültem az asztalomnál minden nap minden percében és hallgattam a zajongásukat.

    Tudod milyen érzés, ha úszni mész, vagy a zuhany alatt rossz irányba fordítod a fejed és a füled tele megy vízzel? Ismered az a zsibbadt, lüktető érzést a fejedben? Ezt éreztem minden alkalommal, mikor valaki zajt csapott. Elkezdtem izzadni. Rámordultam az emberekre, amikor hozzám beszéltek. Kiabáltam az ügyfelekkel a telefonba. Még kiütéseim is lettek. Legalábbis azt hiszem, kiütések; csak annyit tudok, hogy a tarkóm folyamatosan viszketett. Végül ez a viszketés átterjedt a fülem belsejére. Több száz fülpiszkálót is elhasználhattam, csakhogy véget vessek a viszketésnek. Kis idő múltán az egyik kollégám rám szólt, hogy a fülpiszkálók úsznak a vérben. Észre sem vettem.

    Néhány kollégámat ez megijeszthette, mert panaszkodtak a főnöknek. Ők panaszkodtak rólam. Elmagyaráztam a dolgot a főnöknek és ő szimpátiát tettetett. Azt mondta „Az allergia szezonnak hamarosan vége.” és, hogy „Rendben leszek néhány hónapon belül.” Aztán visszaküldött boldog kis utamon a pokolba.

    Visszafelé sétáltam az asztalomhoz, mikor elhaladtam a pihenőszoba mellett. Hosszú, hangos szippantást hallottam, amit nevetés követett. Rajtam szórakoztak. Nem tudom megmondani, ki volt az, de mindannyian nevettek. Visszamentem az asztalomhoz és leültem. A gúnyos, utánozó hangok megszűntek a nap folyamán, de az igaziak nem. A fájdalom újra belenyilallt a fejembe. Nem sokkal később a kezeim is remegni kezdtek. Szó szerint, megállás nélkül csengett a fülem.

    Nem. Csak ezt ne. Ezen már rég túl vagyok. Már végeztem vele.

- Nem akarom. - suttogtam a mikrofonba és a képernyőn azonnal megjelentek a szavak... ahogy sejtettem.

    Valaki biztosan meghallott, mert suttogást hallottam, majd azokat a gúnyolódó hangokat. Aztán mindannyian nevettek. Levettem a fejhallgatóm, felkeltem az asztaltól és a pihenő szoba felé vettem az irányt a többiek fel-feltörő nevetésétől kísérve. Kihúztam az első fiókot, ami a kezem ügyébe került és belekotortam, végül találtam egy tűfogót. Bedugtam a bal fülembe átnyomva a fülkagylón végigsértve a bőrt, amíg akadályba nem ütközött. Szétnyitottam a fogót, ahogy csak tudtam és kissé beljebb toltam, majd összezártam, mikor már éreztem közte a húst. És akkor kihúztam. Kihúztam mindent. Újra összezártam a fogót és szúró mozdulatokat végeztem, hogy fellazítsam azt, ami még bent ragadt és kihúztam még pár nagyobb darabot. Megdöfködtem még párszor, míg a dobhártyám és az összes többi apró dolog, ami a hallást lehetővé teszi nem volt más, csak szétmarcangolt, cafatos hús. Még utoljára hallottam a nedves húst, ahogy a földnek ütközik.

    Csettintettem egyet a fülem mellett, csak hogy biztosra menjek, hogy már nem hallok semmit.

Bedugtam a fogót a jobb fülembe is... gyengén. Enyhén nyitva volt és én még mindig remegtem és dübörgött bennem az adrenalin; a fülem felső és alsó részét szurkáltam. Mélyen. Kihúztam a fogót, éreztem és hallottam, ahogy elkezd ömleni a vér. Ezen a ponton valaki bejött a pihenőszobába és elkezdett sikoltozni. Tudom, hogy másodszor már jól döftem a fogóval, mert a sikoltás hirtelen megszakadt. De, hogy biztos legyek a dologban még kitéptem pár darabot a belső fülből.

    Ledobtam a fogót, éreztem a bizsergést tetőtől talpig, aztán visszasétáltam a helyemre. Éreztem a meleg folyadékot végigcsorogni a nyakamon. Leültem, hátra dőltem, feltettem a lábaimat az asztalra, a kezeimet a tarkómon kulcsoltam össze.

    Aztán hallgatóztam.

Csend.

 

A jól ismert régi mosoly visszatért az arcomra.

- Diktálva de nem olvasva